1980 vagy 1981. Érettségi előtt voltunk. Kóstolgattuk a szabadnak hitt felnőtt életet, parkokba kocsmákba jártunk sörözni, s tettük ezt mindaddig amíg volt pénzünk. Mindig csak annyit ittunk, amennyi pénzünk volt, de annyit mindig. Társaságunkban lányok nem voltak…
A Margitszigeten lógtunk, amikor meghallottuk a zenét s egyből odasiettünk. Az út nagy részét gyalog tettük meg s viccelődtünk egymással. Hozzánk csatlakozott három leány s együtt haladtunk tovább a Tabán irányába. Fiatalok voltak, szépek és bájosak. Igazából nem is tekintettük őket lányoknak, eleinte nem, csak barátoknak, haveroknak, akik jönnek velünk…
Arra megint nem emlékszem, hogy LGT vagy Charlie koncert volt, de az egyik leány, valamilyen Szilvinek hívták, megfogta a kezem. Velem megpördült a világ. A hideg kirázott s minden porcikám remegett. Csodálatos érzés volt.
Soha többet nem láttam. Egy két hétig, még kocsmába sem jártam, hanem mentem arra, amerre hittem, hogy lehet. Iskolákba, klubokba, koncertekre. Aztán minden visszazökkent a régi, megszokott kerékvágásba… sör, koncertek, bulik, Balaton…
A Tabán megmaradt a szék emlék őrzőjének… Titkon a mai napig bízom benne, hogy újra látom, de valószínűleg meg sem ismerném, s ő sem engem… talán jobb is így…
