Sokan szállnak le a Döbrentei téren a villamosról, pedig fél három alig múlt. Ahogy bandukolok a Tabán felé, előttem két egyetemistának tűnő srác Pinyó és Laux József vélt vagy valós tanítvány–mester viszonyáról beszélgett. A helyszín ugyanolyan, mint tavaly: a fák között áll a színpad, körülötte a lezárt backstage, ahol látom, Török Ádámék már iszogatják a Sopronit. A kavicsos részen vannak vendéglátós sátrak, a nagy rét a nézőtér és innen látni a többi „élelmezős” sátrat is: van hot-dog és pattogatott kukorica, sőt fent a hegytetőn még valami fánk is. Az ősöreg fát idén is körbekerítették, és mindig vigyáz valaki a kőkeresztre is.
Kellemes piknik hangulat uralkodik, sokan lustán elnyúlnak a fűben – Horváth Ákos és bandája pedig jó kis zenei alapot ad a sziesztához. Megjegyzem a zenekar gitárosa bemrockparti, Nagy Zoli a Budai Gitáriskola egyik tanára.
A tömeg egyre gyűlik. Négyre már kezdenek szállingózni a későbbi koncertekben „érdekelt” rajongók: furcsa alakok láthatóan konszolidált külsővel, ám babos kendővel a nyakukban. Hallgatják Keresztes Ildikót, énekelnek is vele együtt – láthatóan jó a hangulat. Ismerősökkel találkozom a színpad előtt: Kovács Zoli és a felesége a Naphegy másik oldaláról jöttek át…
Ötkor kezd a minden tabáni fesztiválok kihagyhatatlan zenekara, a Mini. Az erősen megfiatalodott Mini. Csak Török Ádám és Németh Károly vannak az „öregek” közül, mellettük Paróczai „Tacskó” Attila, Török Péter, Horváth Mihály zenélnek, és már tavaszhoz képest is változott a felállás. A Piramispluszba igazolt Pinyó helyett Adamecz József ül a doboknál. Jó látni, hogy a bemrockpart élő legendája nem csak a színpadon képes a generációkat összehozni. Egymás mellett énekli a Kolduskirályt egy érettségiző korú kis csapat és az ősz halántékú „ifjú” is. Persze megint ismerősökbe botlom – legutóbb a márciusi Mini koncerten, előtte meg a Blues Caféban futottunk össze a házaspárral. Mondják, látták valahol a plakátunkat, azt hogy Sebő Ferenc is játszik a Bem rakparton… Lassan kiakaszthatjuk a megtelt táblát a Tabánra.
Hatkor Nagy Feró kiadja a parancsot a támadásra. Jerikó, Nyolc óra munka, Pancsoló kislány… hiába hallottuk már százezerszer ezeket a dalokat, a hegyoldal egy emberként énekel. Még a mellettem az anyukája nyakában ülő tízévesforma kisfiú is. A család valami délelőtti gyerekprogramról jöhetett át, mert mindkét gyerek arcán halálfejfog díszeleg. Anyuka meg a gyerekkel a nyakában ugrál…
Egész délután nagyon furcsa az idő. Meleg van, de az égen minden oldalról sötét fellegek gyülekeznek. A műsorközlő srác (Juhász Gergely a Sláger Rádióból) állandóan orkán erejű széllel riogat. Egyedül a Tabán fölött kék az ég… Közben Verka telefonál, hogy elaludt, de már úton van, siet mert Deák Billt és Charlie-t nem akarná kihagyni. Nem is hagyja, épp az átállás idején érkezik. Bill a király… Sok póló hátán olvasható a felirat – nem véletlenül. Deák Bill Gyula koncertjéről nem is lehet elfogultság nélkül írni, ahogy a Hatvan csapás dalait vagy a Kőbánya bluest énekli – s vele együtt a zsúfolt hegyoldal.
Utána a hangulat csak fokozódik. Nem is tudom, hány generáció énekli együtt az egykori Generál-slágert, a Zenegépet vagy a Könnyű álmot, a New York, New York-ot.
Aztán persze minden koncert véget ér egyszer, így ez a tabáni május elsejei is. Szépen szivárgunk a tömeggel a villamosmegállóba…
